Beth Revis: Across the universe- Túl a végtelenen

Jujj, neegyetek meg! Tudom... Nagyon-nagyon régen írtam kritikát. Ismeritek azt az érzést, hogy minden ellenetek dolgozik? Na, hát így voltam én is... először soha nem tudtam olvasni, majd valami mindig megakadályozott, hogy kritikát írjak. Na, de most minden aktuális gondomat-bajomat és ügyködésemet félretettem, és egyes egyedül a blogra szentelem minden figyelmemet (na,jó az egy éves kisöcsém itt ül az ölemben és összevissza tapicskol mindent, úgyhogy elég lassan
haladok). De ennyit rólam, nem az én magánéletem miatt vagytok itt (a képen látható kisfiú az én öcsém, gondoltam beillesztem, hadd olvadozhassatok). Akkor kezdjük is!

Fülszöveg:
Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradjon egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
A tizenéves  Amy lefagyasztott utas az Isten áldása nevű űrhajó,  fedélzetén, hogy évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait – és az egész Földet –, hogy a szüleivel együtt az Űrbárka program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri-Földön ébresztik fel a családot. De ötven évvel az Isten áldása célba érése előtt, a 42-es fagyasztókamrát valaki titokzatos módon lekapcsolta, és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
Amy egy érzelemmentes, zárt világban találta magát. Az Isten áldása 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki és félelmetes vezetőjük, Ősfő szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözi Amy. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
A lány nagyon szeretne megbízni Korosban. De hogy a csudában bízhatná a sorsát egy olyan fiúra, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?
A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak.  Ki kell deríteniük az  Isten áldása rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki egyszer már megpróbálta megölni.
Az én véleményem:
Hol is kezdjem... Talán a legelején hmm? Mit szóltok hozzá?
Szóóóóval... Két szemszögből írja le az írónő a történetet, Amyéből és Koroséból. Az első fejezet a lány szemszögéből van, ahol a hibernálás menetét írja le, de olyan ijesztő precizitással, hogy ledermedsz a sokktól Amyvel együtt. A második fejezetet már Koros szemszögéből látjuk, de ott még nem kezdenek eldurvulni a dolgok, itt igazából csak kezdjük megismerni a másik fő karakterünket. Csak kedjük. Minekután valami félresikerült Amy lefagyasztásakor, a 301 évet éberen tölti (mármint nem mozog meg semmi, csak gondolkodik, és majdnem megőrül. Gondolj bele: 301 éven keresztül nem tudsz máést csinálni, csak szótlanul agyalni.) És ugye ez mind szép és jó lenne, ha valaki fel nem ébresztené Amyt. Még igazából itt se, hiszen nem lehet örökre lefagyasztva, valamikor oda kell
érniük a Centuri-Földre. Csakhogy 50 évvel korábban teszik ezt meg. Tehát Amy kiakad és bármily hihetetetlen Koros beleszeret. Neeem, nyugi ez nem egy szerelemtől csöpögős regény lesz higgyétek el nekem. Egyáltalán nem, hanem a megolvadt hullákból csöpögő fagyasztó folyadéktól fog úszni a történetünk, ugyanis valaki elkezdi legyilkolászni a lefagyasztottakat. Szépen kihuzigálja és lekapcsolja őket a rendszerről, majd hagyja őket felolvadni egy üvegkoporsóban, amiből nem tudnak szabadulni. Amy ezen természetesen kiakad, retteg, mikor lesz a következő áldozat valamelyik szülője.
Ez már így is elég pörgős alapsztori lenne,de még ráadás képp valami nincs rendben a hajó lakóival. De nagyon-nagyon nincs. Vegyük csak példának az Időszakot, amit úgy kell elképzelni, hogy mint az állatoknál a párzási időszakkor, ott mindenki előtt egyszerűen egymásnak esnek az emberek. Valamint abszolút vakon követik vezetőjüket Ősfőt, mintha nem lenne saját véleményük. Valamint a teljesen normális embereket bezárják a diliházba, mintha ők lennének az őrültek, nem pedig mindenki más.
Amy karaktere nagyon jól ki van dolgozva, abszolút életszerűen viselkedik. Az elején, mint ahogy bárki más tenné az ő helyzetében teljesen kibukik, de szépen lassan beletörődik a megváltoztathatatlanba. Egyértelműen szép karakterfejlődésen megy keresztül.
A másik főszereplőnk ugye Koros. Ő egy kicsit összetettebb személyiség. Egyrészt nem ért mindenben Ősfővel, de tudja, hogy vezetőjének módszerei működnek. Viszont, ahogy egyre több időt tölt Amyvel megérti, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. A lány érzett mélységes szerelme, pedig annyira elragadó! (Most egy icipici spoiler következik:) Csak egyszer csókolóznak, többször nem(és ekkor sem jönnek össze).Innentől már nem spoileres: De Koros minden tettét az Amy iránt érzett szerelme irányítja.
Egy másik fontosabb szereplő, az én abszolút kedvencem: Harley. Ő Koros legjobb barátja, aki a diliházban lakik. Alapjáraton ő sem őrült, de régi szerelme elvesztése és események miatt eluralkodik a fejében a káosz. De aztán ennek a káosznak vége lesz. :( Ő egy hihetetlenül aranyos karakter, Koroson kívül az egyetlen aki tényleg törődik Amyvel (és Halacskának hívja. Milyen cuki mááár :)).

A cselekményvezetés nagyon jó, a kezdeti sokk után egy kicsit csillapodnak a kedélyek, de csak is azért, hogy előkészítse a durva dolgokat. Kb. úgy kell elképzelni, hogy szépen lassan nyaldossák a tengerpartot a hullámok, de egyre nagyobb és nagyobbak. A végén jön a cunami. A vége felé, amikor már komolyan kezdett eldurvulni a helyzet a fejezek végén mindig kábé szívrohamot kaptam, és azt kérdezgettem magamtól, hogy "What the hell?".
A végére persze minden helyre jön. Természetesen maradtak elvarratlan szálak, de tegyem a kezem a szívem fölé: el tudtam volna viselni, ha nem lesz folytatása. Tényleg. De aztán bele kellett rakni a következő kötetnek az első fejezetét. Én meg naiv fejjel, na jujj de jó, olvassuk el ezt is, biztos nem lesz durva vége, hiszen ez csak egy első fejezet. Pff, miaz? Jah, hittem én. A fejezet utolsó mondta után én konkrétan őrjöngtem.
Ha jót akartok magatoknak, nem olvassátok el ezt a kis ízelítőt. Persze a második kötet még nem jelent meg magyarul, csak angolul de azt már 2012-ben. Értitek??!! Három éve megjelent már a folytatása, de nem volt még aki lefordítsa és kiadja??!! Komolyan, és hagynak szenvedni??!! Úgyhogy mérges vagyok. Nagyon.
Ennek ellenére azt mondom megéri elolvasni, csak ne, ismétlem ne olvassátok el az extra fejezetet. Apróbb hibái voltak csak, kicsit ellentmondott önmagának. Pl: Amy felállt. Öt mondattal később ismét. Közben meg nem esett szó arról, hogy leült volna. na mindegy. De csak ilyen alig észrevehető apróságok... Szóval ez én egy 5/5 pontos könyvnek nyílvánítom.
A következő kritikát ígérem sokkal hamarabb hozom, a
könyv felénél járok már. Addig is sziasztok!